Óceánok morajában ringó bölcső,
élet csírája még gyenge és esendő.
Vajúdó sejtek a földi gyönyörben,
óvón néz ránk az égből az Isten.
Utak hálójában emberi remények,
máglyák az éjben, nagy tüzek égnek.
Itt a Földön és fent az égben,
csillagok közt a végtelenben.

Szellő fújta ábrándos ébredés,
napfényből bomló szivárványölelés.
Harmatkoktél piros virágkehelyben,
villódzó lepkeszárnyak lent a völgyben.
Tűzimádó álmok a derengő fényben,
angyalok mosolya örök révületben.
Itt a Földön és fent az égben,
csillagok közt a végtelenben.

Könnypatakban fürdő, fájó tévedések,
összegyűrt mosoly, kettétépett képek.
Halál arat, hol az élet már gyenge,
suhan a kaszája, éles a penge.
Erőtől duzzadó, boldog nevetések,
újjászülető, hiú, éltető remények.
Itt a Földön és fent az égben,
csillagok közt a végtelenben.

Viharban kavargó emberi lelkek
esendő, de hű testet keresnek.
Anyák ölében megdobbanó élet,
méhükben a lét, testükben a végzet.
Szárnyal az elme, csapong a képzet,
a sors könyvében benne az ítélet.
Itt a Földön és fent az égben,
csillagok közt a végtelenben.

Szépségben rútság, rendben a káosz,
létünk felemel, jutalmaz és átkoz.
Vagyunk mindenhol véges e világban,
földben, kőben, fában, rózsaszálban.
A Tejúton utazunk istenek honában,
hideg és magányos csillagóceánban.
Itt a Földön és fent az égben,
csillagok közt a végtelenben.