Az én karácsonyom
Hallgat idebent a puha csend,
benéz az éj a kis ablakon.
Odakint a holdfény játszik
a hófehér dunnahavon.
Az éji lámpa sárga fénye
sápadtan, kacsintva imbolyog.
A pamlagon egymást átkarolva
alszanak szép szárnyú angyalok.
Egy álom mélán lengedez,
szándéka pedig oly nemes.
Pihenni ma éjszakára
egy igaz, jó lelket keres.
Duruzsol a kályha bent,
a langymeleg lassan átkarol.
Valami oly megfoghatatlan
egészen a szívemig hatol.
Angyalaim óvón betakarom
szívem teljes melegével.
Szárnyaikat gyógyítgatom,
hisz dolguk van ma éjjel.
A könyvespolcon két lap között
pihenni tér egy gondolat.
Ma nem vált világot semmiképp,
ma még minden úgy marad.
Moccan sarokban a csend,
sóhaj gurul át a szőnyegen.
Vázában egy csokor virág,
most mindez itt van velem.
Kint az éji, tompa hidegben
jégkristály zengi énekét.
Valahol a messzeségben
egy hóbagoly hívja kedvesét.
Csillagtakaró alatt a világ
őrzi féltve mesés titkait.
Egy hóember áll magányosan,
ki álmodja már az álmait.
Angyalaim itt bent ébredeznek,
érzik, hogy lassan menni kell.
Szárnyaik ismét jó erőben,
elszállnak mind, egyre fel.
A lelkem immár ünneplőben,
ma szép ruháját vette fel.
A társaságom is összejött,
mindahány együtt ünnepel.
Itt van mindegyik régi emlék,
barátok és a nagy szerelmek.
Együtt nevetünk kéz a kézben,
s mint egykor, most úgy ölelnek.
Nem kell ide díszes fényáradat,
a pillanat az, mi fénybe öltözött.
Szeretet van e kis szobában,
szívembe karácsony költözött.
Legyen áldott, mi már elveszett,
múltunk minden büszkesége.
Legyen mindennap karácsony,
ne a fenyőágon, hanem a szívekben.
