Életem
1.
Születtem én, mint senki más,
pár arasszal túl az üveghegyen.
Komédiások közt éltem,
és egy tréfa volt az életem.
Esténként a kupolában,
ha kigyúltak mind a csillagok,
tűzimádó, szép szemükkel
nevettek rám az angyalok.
Nevettettem, s ha felnevettek
élettől ittas emberek,
mindenki tudta a bohócparancsot,
sírni ezúttal nem lehet.
A bohóccsengő lassan elhallgatott,
hiába rázom, nem zenél.
A világ az éltemért kitagadott,
így próbál büntetni mindenért.
2.
Születtem én, mint senki más,
hol hazám határa végtelen.
Krisztus nyomán, a némaságban
élem sosem volt életem.
Apám az Idő, anyám a Tér,
ha hívnak, én mindig elmegyek.
Lábnyom a porban nem kopog utánam,
árnyék nem jelzi jöttömet.
Egy csillag vagyok a mély űrben,
ágyam a hideg végtelen.
Nemzett apám világok tüzében,
és e tűzben lesz majd a végzetem.
Millió barát a Galaktikában,
szépek, bölcsek és hatalmasok,
de elmúlnak ők is egy végtelen lázban,
elmegyek én is, de még itt vagyok.
