Keresztem
Lerogytam csak egy percre
lelkem leporolni, hisz
a hosszú út alatt rátapadt
sok ezer fájó pillanat.
S most, hogy a kereszt is
itt pihen, bár már
jócskán korhadóban,
csak pár rozsdás szög,
mi összetartja büszke méltóságát.
Most, csak most érzem, fáradok.
Nem is tudom már, rohannak
vagy csak lépdesnek a napok?
Belém hasít néha az adok-kapok,
mit elvettek vagy én hagytam ott.
Aztán fordul a kocka,
most se dobtam hatot.
Ahogy ott ülök a porban,
a végtelen út izzik a fényben,
és megfakult keresztem
mellettem hever.
Szól egy hang megint.
- Állj fel, mert menni kell.
Felállok tehát,
kereszt a vállamon,
húzom magammal,
el nem engedem,
hisz mindig itt volt velem.
Ő a támaszom.
Vérző sebeimtől foltos,
egykor évgyűrűktől cifra, tarka,
most csak fekete és barna.
Aztán ahogy fordul az út,
feltűnnek mind a régi álmok,
az elveszett játékok,
melyektől boldog voltam,
órák, miket csak úgy loptam,
aztán el is tékozoltam.
Az út szélén megalázva,
ázva, fázva pár régi,
nagy szerelem
néz rám nagy szemekkel,
amint húzom a keresztem
makacs szenvedéllyel.
Visszanézek, de már minden
szürke és sivár.
Elveszőben a hatvan egynéhány
meleg nyár,
már csak ingovány,
hát visszamenni kár.
Előttem még az ismeretlen
síró arcok és vigyorgó emberek,
még csak fejek,
talán egyszer majd testet öltenek.
Itt-ott tán angyalok mosolya látszik,
aztán apró ördöggyermekek,
kiket kihányt a gonosz révület,
majd minden nyugodni tér,
csak én imbolygok megint,
kereszt a vállamon.
Boldog voltam, vagyok és leszek,
bár tudom, ezért megfeszítenek.
Az elcseszett idő, mit tékozoltam,
csak arra volt jó, hogy voltam.
Aztán, majd ha az út végén,
ha a kereszt helyére áll,
ott leszek, hogy megfeszítsetek.
Arcomon mosoly,
mert hiszek bennetek.
Hiába átkoznak stricik és szajhák,
a világ is szajha, mert hagyták,
de a káosz közt is,
a keresztre fölszögezve
a Megváltó vére folyik ereimben.
Mert mi vagyunk az Isten,
saját kis nyamvadt létünk,
a teremtés hozadéka.
Testemben már
rozsdásodnak a szögek.
Hát ennyi volt.
Ember, ki megteremtetett,
aztán elhal, majd minden
marad egy elveszett lélek
a szivárvány felett.
