Kívánság
Reggel fölkeltem, mert megérintett az élet,
üde volt, és friss, ragyogott és fénylett...
Mit szeretnél, kérdezte játékosan, lazán,
egy ölelést, egy jó szót ily reggel korán,
vagy csak úgy hagyjalak bennem sodródni,
ahogy az ujjak játszanak a zongorán?
Pénzt, hatalmat, önző, léha csillogást,
hisz megtehetem, mert én vagyok az élet.
Házat száz szobával túl az Óperencián,
sikert, örök múzsát fent a Parnasszuson.
Aranyhalat, szolgák tettre kész, szorgos hadát,
lelkedből fakadó ezernyi piciny csodát?
Bejárnád tán e tündéri, mesés földgolyót,
meglelni kincseket, átúszni sokezer folyót.
Hajóval szelni az óceánt, látni a hegyeket,
megszínezni mindannyiszor szürke életed.
Vagy várjon téged mindenhol ünneplő tömeg,
vállukon hordjanak ismeretlen emberek?
Fölnéztem, álmaim még élénken éltek,
szóltam hát, s búcsút intettem az éjnek.
Nem kérek én mulandó, léha gazdagságot,
ha lehetne, csak egy kis apró boldogságot,
mivel a sok rosszat tán befoltozhatom,
és szólt az élet: "Ezen még kicsit dolgozom".
×
