Nagyurak
"Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?"
Arcotokon van-e néha pír,
mely csak úgy ott ragyog,
ha szégyenlenétek, mit tesztek,
vagy ez ellen már edzetek?
Most is van ám szegénység
meg felhalmozott, keserű düh,
mint elmúlt századok idején.
Most is vannak köpcös,
nagy arcú tolvajok.
Vagy ti már nem loptok?
Büszkén veritek melletek,
hogy az élet veletek
mennyire kegyes?
Mert csináltatok magatoknak
saját törvényeket,
és benne pöffeszkedtek?
Csak az idő halad,
de az élet alig változik.
Már ami titeket illet,
ó, dicső nagyurak.
Ti sosem öregedtek?
Teremtek, ha kell, ha nem,
a semmiből, mint a gaz?
Reménylenék, hogy nem,
de sajnos, mind igaz.
Mindenhol vagytok,
ahol lopni lehet?
A nyakravaló még megvan ám,
és biz` jó szoros,
de mi, a nép, az istenadta
nem szomjazunk
bosszúra éppen semmiképp.
Csak nézzük nyitott,
szép, kék szemünkkel,
hogy mit cselekszetek.
Mert lehetne csinálni
úgy, hogy jobb legyen
reggel tükörbe néznetek.
De nektek változtatni
miért is kellenék.
Csak nehogy pattanjon az a húr,
mert az nem lenne jó.
Nekünk se, de nektek semmiképp.
Hát dicső nagyurak,
mikor a nagy közösbe nyúltok,
tegyétek mértékkel,
mert ugyan hátsó fertályotok
most jó zsíros és dagad,
de tudjátok, nagyot csattan ám
egyszer majd a sok éhes
cipőtalp alatt.
