Párizs
Párizs szikrázó kék egén
akkor éppen megtört a fény,
s fáradtan bolyongtunk
a Champs-Élysées-n.
Majd a Szajna parton át
ittuk a város monoton zaját.
Az eső áztatta Eiffel-torony
túlemelkedett a holnapon,
és már előttünk pompázott
a mesés Louvre múzeum.
Néma hallgatásba zuhant
köztünk a bántó, buta csend,
és a büszke szerelemváros,
tudtuk, már semmit nem jelent.
A Montmartre lépcsőit róva
a szerelmünk megadta magát,
és Mona Lisa elvesztette
csodás, csalfa mosolyát.
Kezed már ott nem értem el,
meghalt, eltűnt egy világ.
Hiába követtem az ódon köveken
Monet és Van Gogh lábnyomát.
A Sacré Coeur kupolája alatt
valami éppen megszakadt,
szívem az, mi egykor érted égett,
s lettem egy bolyongó kísértet.
Párizs sokat megélt utcáin át
hallottam még képzetemben
Napóleon kongó lábnyomát.
Párizsban meghalt a szerelem.
Császárom, te Waterloonál,
én e köveken vesztettem csatát.
Lépteid eltűntek egy ócska híd alatt,
korhadó lelkem valahol ottmaradt.
A végtelen utcákból áramlottak
folyton ismétlődő zajszimfóniák,
és én a magánnyal kart karba öltve,
immár nélküled áhítottam a csodát.
Párizs valóban megér egy misét,
ami történt ott, a világnak semmiség.
Nekem a vállamat terhelő kereszt,
mely fogva tart, s már nem ereszt.
Párizs szikrázó kék egén
akkor éppen megtört a fény,
s fáradtan bolyongtam
a Champs-Élysées-n.
Majd a Szajna parton át
ittam a város monoton zaját.
