Pipacsok
Piros pipacsok izzó, buja lángja
beleolvad mind az égi szivárványba.
Mikor a nyári szellő puhán lengedez,
virítnak mind arany búzamezők felett.
Tücsök ciripel, piroslik mind a táj,
pipacsok szirmán ím beosont a nyár.
Nyújtózkodik bimbóin mind a remény,
bennük a szenvedély, bennük a fény.
Langymeleg simogató hullámain
tükröződnek pillangók tarka szárnyain.
Ölelkeznek kacéran a ringó képzetek,
s táncol velük a szemérmes képzelet.
A pipacsok piros szoknyája lebben,
szabadság rózsái ők a szerelemben.
Rabul ejtik az óvatlanok tekintetét,
s gyógyítják annak megsebzett szívét.
Piros kelyhébe a hajnal hűs harmatot ád,
izzó szirmaik éhes szerelmekre vigyáz.
Majd szellő borzolja szemérmes tekintetük,
már lángol a világ fölött pirosan izzó szívük.
