Szemedben
Két szép szemedben
benne van a szürke.
Okos homlokod
az idő összegyűrte.
Lelked, mint mindig,
színesbe öltözött.
De hajadba már
az ősz beköltözött.
Táltos lelkedben
most dúl a bánat.
De ki ejt könnyeket,
mond, csak utánad.
Szavaid visszhangját
fogja-e egy lélek.
Lesz-e, ki válaszol,
ha azt mondod, "félek".
Angyalok mosolyát
őrzöd álmaidban.
De valahol elvesztél
egy elárult csókban.
Kövezett utadat
föltörte a dudva.
Hiába szerettél, biz`
meg lettél csalva.
Hogyha megtehetnéd,
talán visszamennél?
Ha letértél az útról,
hova is mehetnél?
Türelmed elfogyott,
szítja azt a bánat.
Felmorzsolt az idő,
míg vártad a csodákat.
Könnyed elhullattad,
kiapadt bő kútja.
Mosolyod elhervadt,
lehullt minden szirma.
Járod hosszú utadat,
imára hajlik két kezed.
Néznek rád vigyázva
szoborba vésett kőistenek.
Őrizd meg szívedben,
mit az élettől kaptál.
Hisz bezárva e testben
saját rabod maradtál.
