Szép világ (?)
Kegyetlen, de mégis szép volt ez a világ,
áhítottunk mindig valami nagy csodát.
De nem minden az volt, aminek az látszik,
tudtuk, hogy valami itt bizony hiányzik.
Tetteink nyomán virágzott az éden,
élveztük, mi jó volt, bár én mindig féltem.
Hazudtunk néha bizony, önmagunknak,
kik Kánaánt ígértek, azok néha csaltak.
Életünk során mindenben volt részünk,
gyűlöltük, de szerettük is ezt az egészet.
Mi tudtuk, mennyit ér mindaz, amit adtunk,
bár voltak szép idők, amikor mi kaptunk.
Nem vágytunk másra, csak kis boldogságra,
kérdőn néztünk biz ilyenkor egymásra,
A világ bizony sokszor félrelépett,
s lett az egészből egy halvány ígéret.
Megérte mindez azt a sok-sok évet,
mindaz, mit elvettek és az, ami miénk lett?
Bárhogyan volt is, a világunk ezt adta,
ami meg nem volt, azt biz letagadta.
Az idő biz sokszor nagyon is kegyetlen,
könny csillan, ha megcsal, gyönyörű szemünkben.
Mit az élet során sajnos, elvesztettünk,
azt csak visszasírjuk, de rég ott van mögöttünk.
Bárhogyan is voltak a tovatűnt évek,
mindez ajándék volt, bármilyen is lett.
Közben szerethettünk, néha ugyan féltünk,
de minden kis mosolynak nagyon örültünk.
A világ úgy jó, ahogy megcsinálták,
voltak, kik megvetették, voltak, kik csodálták.
Az édenkert óta sok jót és rosszat tettünk,
ha kellett, hát sírtunk vagy együtt nevettünk,
Ádám és Éva még hitt a mesében,
hogy még jobb lehet majd e virágzó éden.
Két kezünk használtuk nemcsak ölelésre,
sátáni énünk biz oly sokszor ölésre.
Angyalok vagyunk, bár bennünk van az ördög,
sok bennünk az Isten, s mindegyik győzköd.
Bűneink gyűlnek hatalmas csokorba,
és imáink kísérnek utolsó utunkra.
Örök a kérdés, hogy "lenni vagy nem lenni",
összegyűlt bűneink biz jóvá kéne tenni.
Utunk, merre tartunk, nincsen kikövezve,
mindennek van vége, és semmi nincs örökre.
×
