Új élet
Rideg reggel, hűs hajnalon
zörögtek a kis ablakon.
A bábaasszony, mint annyi máskor,
mint a múltban vagy százszor.
Tudta már, hogy mért keresték,
tudását már jól ismerték.
Kint egy asszony dideregve,
"Jöjjön, drága", szólt sietve.
"A menyem várja, már szülne,
vele az Isten segedelme."
Mentek hát a poros úton,
át a mezőn, át a hídon.
A Nap is lassan készülőben,
mint ahogy kell, feljövőben.
Hamar hát a házhoz értek,
bent jó meleg várta őket.
Az ifjú anya tűrte baját,
várta csendben kisbabáját.
"És az apa merre lészen,
hol van most ő, mért nincs itten?"
Szólt a bába kérdezően.
"Nem jó ez így, én úgy vélem."
Válasz is jött, ha már kérdi.
"Katona most, a hazát védi."
És az idő eljött végre,
kicsordult az anya könnye.
Nem is csak úgy fájdalmában,
inkább az öröm mámorában.
"Fiú ez biz`, drága lelkem,
áldja meg őt a Jóisten."
Bebámult a Nap is készen,
hogy itt mi van készülőben.
Öröm volt ott, csak azt látta,
egy anyát, karján kisbabája.
A világ, ahogy mindig szokta,
az új életet befogadta.
Velem volt akkor az Isten,
ahogy kellett, megszülettem.
És jöttem, ahogy meg volt írva,
tele hittel, sírva-ríva.
Anyám karján biztonságban
a világot megcsodáltam.
